Nem csak bemutatkozunk

Nem szeretném rabolni az idejét unalmas cégbemutatókkal és tömérdek felesleges információval, melyek valljuk be, csak kevés embert érdekelnek. Ezzel pont az egyik alap filozófiánknak mondanék ellent, miszerint az egyik legalapvetőbb hiba egy weboldalnál, hogy az ügyféltermelés és értékesítés helyett szervezeti felépítésekkel traktálják az egyébként potenciális érdeklődőt.

Ezért mi nemcsak bemutatkozni szeretnénk, hanem tudatosan megragadni az Ön figyelmét, mellyel felkeltjük Önben a vágyat, hogy a megrendelő űrlap kitöltése nélkül ne hagyja itt oldalunkat. Ennek egyik legjobb módja, hogy az elcsépelt frázisok helyett szemléletmódunkat, céljainkat és a munkával szembeni elvárásokat helyezem a középpontba.

Miért Elux?

A név kötelez, szokták mondani. Éppen ezért célunk annak megfelelni. Szeretném elmesélni nevünk keletkezésének történetét.

A kezdetekkor tudtuk, hogy vállalkozásunkat azért hozzuk létre, hogy az akkor, és sajnos a mai napig tapasztalható sablonos és - mondjuk ki - taszító honlapokat felváltsuk az egyedi, megkapó, üzleti weboldalakkal. Éppen ezért olyan nevet kerestünk mely egyrészt az internetre utal, másrészt erre az újszerű felfogásra. Nevünk "e" betűje hivatott szolgálni az elektronikus szupersztrádát, vagyis magát az internetet. Mostanra pedig lehet, hogy kitalálta, hogy a "lux" szó a latin fény szóra utal. Így jön ki az "internet fénye", vagyis az elux név.

Lehet, hogy ez most kissé szentimentálisan hangzik, de addig, amíg a honlapkészítő cégek nagy többsége előtérbe helyezi a saját boldogulását és profitját a megrendelő, vagyis az Ön érdekeivel szemben, ráadásul sokszor ezt kétes minőségben, addig úgy gondoljuk, hogy szükség van egy olyan hozzáállásra mely éppen az Ön érdekeiért, az Ön sikereiért van.

Határozottan állítjuk,

hogy a vállalkozásának az internet a XXI. század egyik legnagyobb kihívása. A világhálón jelen lenni nemcsak szükség már, hanem létszükség.
Ebben a helyzetben pedig mindenkinek társra van szüksége, Önnek egy tapasztalt honlapkészítőre, nekünk pedig Önre. Ez a szimbiózis vezethet el véleményem szerint a közös sikerek felé.

Miben segíthetünk?

Kínálatunk egyes részeit - legyen az webdesign, honlapkészítés, webáruház készítés, vagy komolyabb összetett portál - tehetséges, nagy gyakorlattal rendelkező, kreatív csapatunkra bízzuk, így biztosítva, hogy minden területen a legjobb minőséget nyújtsuk Önnek.

A honlap optimalizálás, keresőmarketing feladatait szintén erre szakosodott munkatársaink végzik. Így a legösszetettebb feladatot is képesek vagyunk mind rövid határidőre teljesíteni, mind a legjobb minőségben prezentálni. Az ügyféltermelő honlap elkészítése terén egyedülállóan alkalmazzuk a legmodernebb programozási technológiákat, a legújabb marketing trendeket.

Merre tovább?

Úgy gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy minden vállalkozás kimozduljon a világháló térképére. Egy szolgáltatást kínáló, termékeket értékesítő cégnek már most nagyon nehéz dolga van, és a jövőben még nehezebb lesz, ha nem a megfelelő időben, de ami még fontosabb, nem a megfelelő irányba lép.

Ön, Kedves Látogató, felismerte ezt, hiszen nem véletlenül talált ránk. Tudom, hogy a döntést meghozni sok esetben nem könnyű, ezért arra kérem Önt, hogy alaposan gondolja át lehetőségeit. Ajánlom figyelmébe honlapunk tartalmait, mert igyekeztünk éppen az Önben megfogalmazott kérdéseket, kételyeket megválaszolni annak érdekében, hogy megfelelő üzleti döntést tudjon hozni ebben a kétség kívül halaszthatatlan kérdésben.

Haladjunk együtt céltudatosan az internetes üzleti sikerek felé!
Ha egyetért velem, tiszteljen meg bizalmával és kérjen kötöttségek nélkül ajánlatot!

Tisztelettel az Ön szolgálatában,

     Veszeli Gábor
       cégvezető

Email: info@elux.hu 
Irodák:
Budapest II., Bem József u. 6. fszt.
Székesfehérvár, Grand Inkubátorház
Kápolnásnyék, Fő u. 10. 

(Előzetes időpontegyeztetéssel)



Cégünk további weboldalai

EGYEDI WEBÁRUHÁZ KÉSZÍTÉS

Webshopguru: www.webshopguru.hu

HDG Net: www.webaruhaz-keszites.com

ADATBÁZIS SZINKRONIZÁCIÓK

SyncMasters: www.syncmasters.hu 

- Számlázó- és raktárkezelő programok
- Nagykereskedelmi adatbázisok
- Fizetési rendszerek integrációja

Ügyfeleink véleménye

"A Netkorzor Kft-vel 2011 első félévében dolgoztunk együtt. A céget a Fundamenta értékesítési hálózatának belső - zárt - web shopjának elkészítésével bíztuk meg, mely megbízást meghívásos tenderen nyerték el. A cég már a tender ajánlat elkészítése során odafigyelt az ügyfél kéréseire és alkalmazkodott annak munkamódszeréhez. A web shopot a megrendelt minőségben, határidőre és a megállapodott költségkereten belül maradva leszállította. Külön kiemelném, hogy a munkát extrém rövid idő alatt kellett elkészíteni. A HDG Net a munka során végig a "hogyan lehet megcsinálni" megközelítést alkalmazta, az "ezt így nem lehet" helyett. Végül külön pozitívumként említem, hogy az azóta megrendelt extra fejlesztési munkák abszolút korrekten – munka és nem "függőségi" alapon - lettek kiajánlva és megrendelést követően kiszámlázva.

A céget nyugodt szívvel ajánlom más web shop fejlesztést tervező cégnek


Jóri Csaba
Marketing vezető
Fundamenta-Lakáskassza Zrt.
www.szebshop.hu

tulipanshop"Ezúton is köszönjük az eddigi munkájukat! Önök nagyon tehetségesek és igazi profik! Nagyon elégedettek vagyunk és tudják, nincs jobb reklám egy elégedett vásárlónál. Ahol tudjuk, ajánlani fogjuk Önöket. Az áruház nagy tetszést arat mindenkinél, aki eddig látta. Nálunk különösen! Ha belépünk, nagyon nehezen tudunk kilépni belőle. Reméljük sok ezer vásárlóval is így lesz!"

Krasznai György
Tulajdonos
www.tulipanshop.hu


"Remek volt a HDG Net csapatával együtt "dolgozni", mert egyszerre professzionálisak, érthetőek, precízek, mégis alaposak és türelmesek!

Legalább annyira szakértőek területükön, mint amennyire ambiciózusak, professzionálisak, valamint ügyfélbarátak és igényesek is, ami igen ritka.

Másnak talán lehetetlen lett volna a számos ötletet, a vásárlók és termékmegjelenítések igényeit, a megbízó egyedi elképzeléseit, és a szakmai szükségleteket figyelembe véve ilyen igényes és sokoldalú honlapot, valamint webáruházat létrehozni, de nekik nem volt az, és ebben szerény véleményem szerint a HDGNet az egyik legnagyobb cég, ha nem pont ők a legnagyobbak!

Hálásan köszönjük a tökéletes megvalósítást!"


Hegedűs Anita
Tulajdonos
www.balnea.hu

autopatkai"Miután körbenéztem a honlapkészítő cégek között, úgy láttam meg elsőre, hogy az Elux tudja csak képviselni megfelelő módon vállalkozásom megjelenését az interneten.Nem csalódtam ebben. Miután elkészítették a weboldalamat, megbíztam őket a weboldal keresőmarketingjével kapcsolatban is. A keresőmarketing munka után, számíthattok egy újabb véleményre tőlem. Köszönöm Gábor az eddigi munkát, meg vagyok vele elégedve."

Pátkai Miklós
Tulajdonos
www.autopatkai.hu
mediacenter
Honlapkészítés - Webáruház készítés - Portál fejlesztés - Keresőmarketing - Ajánlatkérés - Sitebuilder állás